hab) 7. sz. főút
hdc) Felső utca – Fő utca – Római út - Mecset utca
a) Műemléki környezetben, helyi védett épületet vagy ingatlanát érintően, a Helyi Építési Szabályzat szerinti helyi értékvédelmi területen: aa) meglévő építmény homlokzatának (tetőzetének) a tartószerkezetet nem érintő megváltoztatása, meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró áthidalóját nem érintő, de anyaghasználatát, osztását, illetve színét tekintve a meglévőtől (eredetitől) eltérő – cseréje, homlokzatnak az eredeti színtől eltérő színre történő festésére, felületképzésének a megváltoztatása, ab) az épület közterületről látható homlokzatán, új önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadonálló), 6,0 métert meg nem haladó magasságú, égéstermék elvezető kémény építése, ac) az ingatlan közterületről látható területén, a közterületi határvonaltól számított 30 m-en belül nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot. b) Műemléki környezetben, helyi védett épületet vagy ingatlanát érintően, a Helyi Építési Szabályzat szerinti helyi értékvédelmi területen, a Helyi Építési Szabályzat szerinti településképvédelmi terület M6 autópályától északra eső részén, a 3. § (3) bekezdésben a Budafoki út, Balatoni út, illetve a hca), hcc), hce), hdc), heb) alpont szerinti utak mentén: ba) az épület közterületről látható homlokzatához illesztett előtető, védőtető építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, amennyiben a tervezett építési tevékenység az épület tartószerkezetét semmilyen módon sem érinti, bb) közterületi kerítés, és azzal egybeépített építmények (pl. hulladéktároló) építése, meglévő átalakítása, korszerűsítése, bővítése, bc) az ingatlan közterületről látható területén, a közterületi határvonaltól számított 30 m-en belül kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20 m2 alapterületet (kivéve meglévő épület építésügyi hatósági engedélyhez kötött bővítését vagy átalakítását), bd) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg beépítésre nem szánt területen a 9,0 m magasságot, beépítésre szánt területen a 4,5 m magasságot. c) A település teljes közigazgatási területén elektronikus hírközlési építmény: ca) műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet létesítése, ha annak bármely irányú mérete a bruttó 3,0-6,0 m között van, vagy cb) az antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelése, ha az antenna bármely irányú mérete a 2,0-4,0 m között van. (2) A település teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a hirdető-berendezésekről és hirdetmények elhelyezéséről szóló 18/2005. (VI.01.) önkormányzati rendelet szabályai szerint megvalósítani tervezett, üzletenként 1m2 feletti összes hirdetőfelülettel rendelkező hirdető-berendezések elhelyezése előtt. (3) A település teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni meglévő építmények rendeltetésmódjának, rendeltetési egység számának megváltoztatása esetén a Helyi Építési Szabályzatban az egyes építési övezetekre előírt rendeltetések (funkciók) és rendeltetési egységek száma előírásainak megfelelősége érdekében.
b) totemoszlop objektumonként 2 db helyezhető el, minimum 6 m2 reklámfelülettel, egymás közötti távolságuk nem lehet kisebb 100 méternél,
c) fényreklám kizárólag jelen rendelet fényreklámra vonatkozó szabályai és a hatályos közlekedésbiztonsági szabályok betartása mellett helyezhető el. A fényreklám nagysága az üzlethez tartozó meglévő, vagy tervezett cégtábla, címtábla, cégér területével együttesen nem haladhatja meg az üzlet homlokzati felületének/felületeinek 10 %-át,
d) cégér üzletenkénti száma maximum 2 db lehet, az egymástól való távolságuknak min. 5 m-nek kell lenni. A cégér nagysága az üzlethez tartozó meglévő, vagy tervezett cégtábla, címtábla, fényreklám területével együttesen nem haladhatja meg az üzlet homlokzati felületének/felületeinek 10 %-át,
e) címtábla intézményenként, vállalkozásonként és homlokzatonként 1 db helyezhető el. A címtábla nagysága az üzlethez tartozó meglévő, vagy tervezett cégtábla, cégér, fényreklám területével együttesen nem haladhatja meg az üzlet homlokzati felületének/felületeinek 10 %-át,
f) hirdetőoszlop elhelyezése maximum 12 m2 össz-reklám felülettel engedélyezhető,
g) óriásplakát
gb) építési palánkon ideiglenes jelleggel legfeljebb fél év időtartamra településképi bejelentési eljárás során kiadott igazolás alapján helyezhető el;
17. § A Hr. 2. melléklete helyébe e rendelet 3. melléklete lép. 18. § Hatályát veszti a Hr. 4. § (9)-(11) bekezdése a 6. § (2) bekezdése és a 9. §-a az azt megelőző alcímmel együtt.
"(5) Az 1 m2 feletti összes hirdetőfelülettel rendelkező hirdető-berendezés esetében a kérelemhez a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet és az Érd Megyei Jogú Város településképi védelméről szóló 2/2013. (II.6.) önkormányzati rendelet szerinti településképi bejelentési eljárás alapján kiadott igazolást, illetve az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 1. melléklet 9. pontjában foglalt mérethatáron felüli esetben a jogerős építési engedélyt csatolni kell." 24. § (1) A Ktr. 9. § (5) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) Érd teljes területén, - a közterületeken mozgó járműből történő árusítást kivéve - lakókocsi, utánfutó és egyéb közlekedési eszköz helyhez kötött műszaki létesítményként nem helyezhető el, és ilyen jelleggel elárusítóhelyként sem működtethető. A rendelkezést nem kell figyelembe venni az alkalmi rendezvények idejére."
(2) A Ktr. 9. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:
(6) Közterületen pavilon csak ideiglenes jelleggel - az adott rendezvény időtartamára - a városképbe illően, a közlekedésbiztonsági előírások figyelembevételével, valamint a közterület kezelhetőségének, tisztántarthatóságának, és a pavilonban dolgozók számára megfelelő illemhely használati lehetőség biztosításával létesíthető."
25. § (1) A Ktr. 14. § (1) bekezdésének 17. és 18. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"17. Pavilon elhelyezésére, figyelemmel a 9. § (6) bekezdés előírására; 18. Vendéglátó előkert (terasz) céljára használt terület idényjellegű igénybevételére;"
"21. Egyéb, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 54. § (4) bekezdésében meghatározott rendeltetéstől eltérő közterület-használat esetén."
"(4) A közterület-használati engedély iránti kérelem elutasítható, ha a közterület-használat módja a városkép arculatát rontja. A városkép arculatát rontó közterület-használatnak minősül a környezet jellegébe, vagy rendezvény esetén annak színvonalába nem illeszkedő elárusítóhely, szolgáltató, bemutató vagy szórakoztató tevékenység, melyről a városi főépítész előzetes szakmai véleménye kikérhető. A 8. § (5) bekezdése szerinti hirdető-berendezések közterületi elhelyezésére irányuló kérelmet a Polgármester által kiadott településképi igazolás, illetve az építési engedély hiányában el kell utasítani." 27. § A Ktr. a következő 4/A. alcímmel egészül ki:
(3) A Közterületek filmforgatás célú igénybevétele esetén a mozgóképről szóló törvény alkalmazásának vonatkozásában a város turisztikailag kiemelt közterületei a Helyi Építési Szabályzat 2. mellékletében jelölt helyi értékvédelmi területek, annak 44. §-ában és a 4. mellékletében meghatározott városközponti terület, valamint a (4) bekezdésben meghatározott díszburkolatos területek. (4) A város díszburkolatos területei: 1. Főtér: 22710/1 helyrajzi szám;
2. Múzeum sétány: 22716, 22564 helyrajzi szám;
3. Európa sétány: 22081/2 helyrajzi szám;
4. Diósdi úti aluljáró feletti sétány: 19287 helyrajzi szám;
5. Budai út (22263 helyrajzi szám) Adél utca, és Esküdt utca közötti szakasza."
28. § (1) A Ktr. 1. melléklete az 5. melléklet szerint módosul. (2) A Ktr. 4. mellékletének helyébe a 3. melléklet lép.
29. § (1) Hatályát veszti a Ktr. 14. § (1) bekezdés 5. pontja. (2) Hatályát veszti a Ktr. 1. mellékletének 5. sora.
Főépítészi vélemény:
Benyújtó neve, elérhetősége: Tervező Neve:
Kérelem tárgya, terv típusa, építési program rövid ismertetése: Ingatlan Címe:
Kérelem tárgya, terv típusa, építési program rövid ismertetése: A tevékenység tervezett időtartama: Ingatlan Címe: